„Beszélhetünk a minőség hiányáról és a balszerencséről is” – Marco Rossi magára vállalta a felelősséget a kiesés után

Nem köntörfalazott az olasz szövetségi kapitány.

Marco Rossi bevallotta: a nyári Európa-bajnokság óta nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnénk, és ez nyomot hagyott a csapat önbizalmán.
Mint arról beszámoltunk, múlt héten kétszer is kikapott a magyar labdarúgó-válogatott a törököktől, így 6–1-es összesítéssel búcsúzott a Nemzetek Ligája A-divíziójától. Marco Rossi szövetségi kapitány rögtön a lefújás után magára vállalta a felelősséget a vereségek miatt, néhány nappal később pedig a MOL-csapatnak adott elemzésében hosszabban is reagált a történtekre. Ebben elismerte, hogy „sokkal labilisabb a csapat, mint mondjuk egy évvel ezelőtt”.
Ezt is ajánljuk a témában
Nem köntörfalazott az olasz szövetségi kapitány.
„Nehéz időszakban vagyunk. Semmi nem a mi szánk íze szerint történik, túl sokat hibázunk, túl fontos láncszemek esnek ki, és a játékvezetői ítéletek sem nekünk kedveznek. Ez most egy ilyen periódus” – csapott a közepébe Marco Rossi a Nemzetek Ligája-osztályozó utáni értékelése során, majd így folytatta:
„Kétszer annyit lőttünk kapura, magasabb minőségű helyzeteket dolgoztunk ki, de sajnos az xG egy dolog, a gól meg egy másik. Ahogy mondtam,
ez most egy olyan időszak, amikor minden lövés kifelé pattan, és elég volt hátul néhány figyelmetlenség, hogy minden megforduljon.
Olyan területekbe hagytuk befutni őket, amit nem engedhettünk volna meg, és ha megnézzük a török támadósor tagjainak a klubcsapatait, biztosak lehettünk benne, hogy ezt megbünteti az ellenfél. A Juventus, a Benfica és a Real Madrid játékosairól beszélünk ugyanis” – jelentette ki az olasz szakember.
Nem csak a kihagyott helyzetek, de a hiányzók is komoly fejtörést okoztak Rossinak. Sorban dőltek ki a legjobbjai a törökök elleni mérkőzések előtt és között.
„Törökországban le kellett cserélnem a legjobb játékosomat, és Schäfer Andrást – főleg ha úgy játszik, ahogy Isztambulban – borzasztó nehéz pótolni. Egy másik pillér, Sallai Roland nem is tudta vállalni a játékot, de őt tudtuk helyettesíteni, hiszen Nagy Zsolt az egész magyar bajnokság talán legjobb formában lévő játékosa. Erre mi történik? A visszavágóra mindkettőjüket elveszítettük” – kesergett a szövetségi kapitány.
„A Puskás Arénában a törökök góljáig négy nagy helyzetünk volt. Négy! Egyikből sem lett gól, az ellenfél pedig az első lehetőségéből egyből betalált.
Véletlenül sem akarom erre fogni, de tény, hogy elmaradt egy piros lap, mert szerintem Szoboszlai Dominik lerántásáért nem volt elég a sárga,
hiszen két játékosunk ment a két oldalán, és ha Dominik tud passzolni, az azonnal ziccer. Ilyen az, amikor semmi nem úgy történik, hogy szeretnéd” – fogalmazott az olasz, majd hozzátette: „sajnos be kell látni, hogy most sokkal labilisabb a csapat, mint mondjuk egy évvel ezelőtt.”
Marco Rossi szerint a nyári Európa-bajnokság óta nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnénk, ez pedig nyomot hagyott a csapat önbizalmán. „Ilyenkor könnyebben betalál egy ütés, elveszik a hit és kétkedés veszi át a helyét” – tette egyértelművé Rossi, aki a stábjával együtt azon dolgozik, hogy az őszi vb-selejtezőkre ismét a régi arcát mutassa a magyar csapat.
Fotó: Ozan Kose/AFP